“Őrizzük tehát gyűjtsük össze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal
is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, kétesebb a jövő.” Ipolyi Arnold
5200 TÖRÖKSZENTMIKLÓS, PÁNTHY ENDRE ÚT 2-6.
Telefon: 06 56 390-011 / e-mail: tmiklos@mail.ivk.hu
A GYŰJTEMÉNY BEMUTATÁSA
Az intézmény létrehozója Butyka Béla (1901 – 1972) református iskolai tanító volt. A későbbi helytörténeti gyűjtemény anyagát jelentős mértékben
az ő 1950-60-as években folytatott tárgygyűjtése alapozta meg s az intézmény megalapítása is az ő törekvései nyomán vált lehetségessé.
1965
októberében
nyílt
meg
az
új
intézmény
(mely
akkoriban
a
Budai
Nagy
Antal
utcában
a
korábbi
járási
könyvtár
épületében
kapott
elhelyezést)
első
kiállítása,
melynek
létrehozásában
a
Damjanich
János
Múzeum
munkatársai
segédkeztek.
Butyka
Béla
1972-ig,
haláláig
volt
a
gyűjtemény
vezetője.
Az
intézmény
1975-ben
kapta
meg
működési
engedélyét.
Átmeneti
évek
után
1979-ben
Szabó
Antal,
a
Bercsényi
Gimnázium
tanára
vette
gondjaiba
a
gyűjteményt
s
egészen
2005-ig
vezette
azt.
Mai
helyére
–
az
egykori
polgári
lakóházba
-
1991-ben
került
az
intézmény.
Állandó
kiállításai
1993-ban
nyíltak
meg.
A
gyűjtemény
2011.
szeptemberében
felvette
a
múzeumalapító
Butyka
Béla
nevét,
akinek
emlékét
az
intézmény
bejáratánál, a falon elhelyezett emléktábla is megörökíti.
Jelenleg a Butyka Béla Helytörténeti Gyűjtemény az Ipolyi Kulturális Központ tagintézménye, önálló szakfeladattal.
Az
Almásy
út
20.
szám
alatt
található
gyűjtemény
5
kiállítótereméből
háromban
helyezkedik
el
az
állandó
kiállítás,
melyet
neves
szakemberek
állítottak
össze
(T.
Bereczki
Ibolya,
Tárnoki
Judit…).
Két
teremben
Törökszentmiklós
és
térségének
történetét
mutatjuk
be
az
őskortól
az
I.
világháborúig,
a
harmadikban
pedig
a
néprajzi
emlékeket
tekinthetik
meg
a
látogatók.
Emellett
évente
különböző
változatos
témakörökben
4-6
időszaki kiállítást rendezünk, de számos más kulturális rendezvénynek is helyet biztosítunk.
A
gyűjteményben
folyó
kutatómunkát
előadások
és
kiadványok
formájában
ismertetjük
meg
a
nagyközönséggel.
Az
utóbbi
tíz
évben
két
tanulmánykötetet
is
megjelentettünk
(Fejezetek
Törökszentmiklós
múltjából
I
–
II),
és
elindítottuk
a
kisebb
publikációknak
teret
adó
Helytörténeti
Füzeteket.
Szoros
kapcsolatot
ápolunk
helyi
civil
egyesületekkel
(Kézműves
Örökség
Egyesület,
Városvédő
Egyesület
stb.)
valamint
az
oktatási
intézményekkel, melyekből rendszeresen látogatják osztályok, csoportok kiállításainkat és rendezvényeinket.
BUTYKA BÉLA
Butyka
Béla
1901.
november
9-én
született
Budapesten.
Mivel
édesanyja
törökszentmiklósi
volt,
ezért
a
család
hamarosan
a
városba
költözött.
Butyka
Béla
az
elemi
iskolát
már
itt
végezte.
A
polgári
iskola
után
a
Debreceni
Református
Tanítóképző
Intézetbe
nyert
felvételt,
ahol
1922-ben
kapott
tanítói
oklevelet.
Itteni
tanárai
közül
legnagyobb
hatást
Ecsedi
István
gyakorolta
rá,
aki
etnográfusként
és
később
a
Déri
Múzeum
első
igazgatójaként
a
magyar
tudományos
élet
elismert
személyisége
volt.
Az
ő
révén
ismerkedett
meg
Butyka
Béla
a
történelmi
múlt,
a
népi
kultúra
kutatásával valamint a tárgyi és írásos emlékek gyűjtésével
A
tanítóképző
elvégzése
után
hazatért
Törökszentmiklósra
és
hamarosan
állást
is
kapott.
A
református
iskola
tanítói
pályázatát
sikerült
elnyernie,
ahol
egészen
1965-ig,
nyugdíjazásáig
dolgozott.
Emellett
még
más
iskolákban
is
adott
órákat,
valamint
a
helyi
civil
szervezetekben
és
a
kulturális
közéletben
is
aktívan
részt
vett.
Lelkesen
tevékenykedett
a
cserkészmozgalom-ban
is,
az
egyik
városi
cserkészcsapat
vezetője
volt.
Mindezen
elfoglaltságai
mellett
igyeke-zett
a
város
és
környékének
múltjában
elmélyedni,
s
gyarapítani
otthoni
gyűjteményét,
mely
egy
idő
után
már
a
családi
ház
nagyszobáját
is
elfoglalta.
Ez
irányú
munkálkodását
csak
a
világháború
zavaros
évei
akadályozták,
a
katonai
továbbképzések,
a
frontszolgálat,
az
angol
hadifogság,
ahonnan
csak
1946.
májusában
tért
haza
s
folytathatta
újra
hivatását.
Szűkebb
pátriája
múltjának
búvárlatában
már
a
20-as
évektől
fontos
segítője
volt
barátja,
Tóth
Sándor
katolikus
tanító,
aki
Törökszentmiklós
történetének
alapos
ismerőjeként
egy
vázlatos
összefoglalást
is
írt
a
város
történetéről.
Ez
a
munka
(Vázlatok
Törökszentmiklós
múltjából)
már
csak
a
szerző
halála
után
jelenhetett
meg 1957-ben, a jó barát, Butyka Béla gondo-zásában.
A
későbbi
helytörténeti
gyűjtemény
anyagát
jelentős
mértékben
az
1950-60-as
években
folytatott
tárgygyűjtése
alapozta
meg
s
az
intézmény
megalapítása
is
az
ő
törekvései
nyomán
vált
lehetségessé.
Jó
kapcsolatot
ápolt
a
Szolnoki
múzeummal,
de
még
a
Nemzeti
Múzeumban
is
ismerték a nevét, kapcsolatban álltak vele, elismerték és értékelték elhívatottságát.
1965-ben
nyugdíjba
vonult,
így
teljes
erővel
a
gyűjtemény
létrehozásának
szentelhette
az
erejét.
Ez
év
végére
már
a
megyei
múzeumi
szervezet
tagja
lett
(1990-ig)
a
korábbi
magángyűjteményből
létrehozott
közgyűjtemény,
s
időközben
alkalmas
helyet
is
találtak
számára
a
volt
járási
könyvtár
épületében.
A
városi
tanács
és
a
szolnoki
múzeum
közreműködésével
sikerült
berendezni
az
új
helyet,
s
1965
októberében
megnyílhatott
az új intézmény első kiállítása, melynek létrehozásában a Damjanich János Múzeum munkatársai segédkeztek.
Butyka
Béla
ezután
1972-ig,
haláláig
volt
a
gyűjtemény
első
vezetője.
Bár
nem
sokáig
irányíthatta
a
számára
oly
kedves
múzeumot,
mégis
e
néhány év alatt is tovább gazdagította a gyűjtemény anyagát.
2007-ben
kiállítással
emlékeztünk
meg
róla,
valamint
egy
kis
kötettel.
A
címe:
A
mécses
–
Butyka
Béla
református
elemi
iskolai
néptanító,
a
Törökszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény alapítója élete és munkássága.
A
kötetet
Dr.
Selmeczi
László
a
megyei
múzeum
volt
igazgatója
szerkesztette
s
az
életrajzi
részt
is
ő
írta,
mint
Butyka
Béla
egykori
jó
ismerője.
A
könyv
lektorálását
és
bemutatását
pedig
Dr.
Fodor
István
régész,
a
Nemzeti
Múzeum
címzetes
főigazgatója
vállalta,
aki
városunk
szülötteként
diák
korában
sokat
tanult
Butyka
Bélától.
A
könybemutatóval
egybekötött
kiállításmegnyitón
az
egykori
múzeumalapító
számos
tanítványa,
ismerőse,
tisztelője jelent meg tanúsítva azt, hogy önzetlen és áldozatos munkássága nem múlt el nyomtalanul, emléke még a mai napig is elevenen él.
Ezt
bizonyítandó,
2011.
szeptember
16-án
a
helytörténeti
gyűjtemény
felvette
Butyka
Béla
nevét,
s
egyúttal
egy
emléktábla
felavatásával
is
adóztunk a múzeumalapító emlékének.
TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS VIDÉKÉNEK TÖRTÉNETE ÉS NÉPRAJZI CÍMŰ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS
TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS
Az állandó kiállítás történeti része - két teremben - az őskortól a 19. század végéig mutatja be városunk és környékének változatos múltját,
míg a múlt század közepéig terjedő időszak néprajzi kultúrájával a harmadik teremben ismerkedhetnek meg a látogatók.
A térség földrajzi, természeti állapotát alapvetően meghatározta a Tisza közelsége. Jelentős területek tartoztak közvetlenül az ártérhez,
s ezeket az év egy részében víz borította. De a többi területet is átszőtték a Tiszából kiszakadó vagy éppen belé torkolló mellékágak,
lefűződések, patakok, erek s az ezek által fenntartott mocsaras, vizenyős részek. A szárazabb, vízmentes magaslatokat pedig részben
ligetes erdők borították.
A kiváló természeti adottságoknak köszönhetően minden bizonnyal már az őskőkor korábbi időszakaiban is éltek emberek ezen a tájon, ám az
ilyen vadászó-gyűjtögető csoportoknak kézzel fogható nyoma nem maradt ránk, jóllehet a kiállításon látható mamut-, óriásszarvas-, és
őstulokmaradványai tanúsítják milyen gazdag vadászterületet találhatott itt a korabeli ember.
Az első bizonyíthatóan emberekhez köthető régészeti leletek a Kr.e. VI. évezredből, az újkőkor – már a földművelést és állattenyésztést ismerő-
letelepedett népességétől származnak. A csiszolt kőeszközök és a kezdetleges tárolóedény tanúskodnak a korábbiakhoz képest fejlettebb életmódról.
Az
ezt
követő
rézkorra
csupán
az
Alföld
szerte,
s
azon
belül
a
mi
vidékünkön
is
megtalálható
–
nevükkel
ellentétben
nem
a
kunoktól
származó
-
kunhalmok
emlékeztetnek,
melyek
egykoron temetkezőhelyekként szolgáltak. Környékünkön a legépebb közülük a szenttamási Keresztes-halom.
Ezzel szemben a bronzkor időszakából számos lelőhelyet tártak fel a régészek, melyekből a kiállításon is látható edények , valamint kő-, csont- és bronzeszközök származnak.
A
vaskorban
keletről
érkezett,
legeltető
állattenyésztést
folytató
lovas
nép,
a
szkíták
telepedtek
le
vidékünkön.
Őket
néhány
évszázad
múlva
a
nyugatról
beköltöző
kelták
követték.
Abban
az
időszakban,
amikor
a
Dunántúlon
a
rómaiak
megvetették
a
lábukat
és
létrehozták
Pannónia
tartományt,
az
Alföldön
ismét
egy
keletről
jött
nép,
a
szkítákkal
rokon
szarmaták
törzsei
telepedtek
le.
A
népvándorlás
folyamán
a
hunokkal
szövetségben
álló
germán
gepidák
szállták
meg
ezt
a
környéket
is,
majd
kénytelenek
voltak
a
Közép
–Ázsiából érkező nomád avaroknak behódolni. Az avarok leszármazottai jó három évszázad múltán, ks számban még a magyar honfoglalást is megérték.
Térségünk
honfoglalás
kori
és
azt
követő
időszakáról
keveset
tudunk,
ám
valószínűnek
tűnik,
hogy
az
egyik
honfoglaló
törzs
központja
ezen
a
területen
helyezkedett
el.
A
XI.
századtól
már
gyér
források
is
szólnak
környékünkről.
A
korai
oklevelekben
már
feltűnnek
olyan
helynevek
amelyek
még
ma
is
élők.
Vidékünk
korai
birtokosai
közül
a
Bala
családot
ismerjük, az ő nevüket viseli Ó- és Újbala település, s Törökszentmiklós korábbi elnevezése is Balaszentmiklós volt, mely először 1399-ben említenek.
A
XIII.
században
a
tatárjárás
hatalmas
veszteségeket
okozott
ezen
a
tájon
is,
de
idővel
az
újra
meginduló
fejlődés
eredményeként
a
15.
század
végére
Balaszentmiklós
mezővárossá
vált,
ám
a
következő
század
közepétől
a
török
hódoltság,
mely
1685-ig
fönnállott,
egyre
jobban
visszavetette
a
települést,
mely
a
török
kiűzését
kísérő
harcok
következtében teljesen elnéptelenedett.
Az
újratelepítés
csak
1720-ban
történt
meg,
mikor
is
a
császárhű
Almásy
János
az
adományként
kapott
birtokára
hívott
telepeseket
az
Alföld
különböző
vidékeiről.
Az
ezt
követően
is
még
több
hullámban
érkező
telepesek,
előbb
reformátusok,
majd
katolikusok
révén
folyamatosan
nőtt
az
időközben
–
1738-ban
–
mezővárosi
címet
nyert
település
népessége.
A
korábbi elnevezés helyett ekkortól használják a Törökszentmiklós nevet.
A
folyamatosan
gyarapodó
mezőváros
1848-ban
önállóvá
lett,
kikerült
az
Almásy
család
fennhatósága
alól.
A
szabadságukat
elnyert
parasztpolgárok
áldozatkészségüket
és
hazaszeretetüket az 1848-49-es szabadságharc során tanúsíthatták több ízben is, például a Szolnoki csatát megelőző és követő időszakban.
A
19.
század
második
felében
aztán
gyors
fellendülés
következett
be
Törökszentmiklóson.
A
folyószabályozás,
a
vasútvonal
megnyitása,
az
„Ekegyár”
és
a
malmok,
a
téglagyár,
a
pénzintézetek
létrejötte
nagy
mértékben
segítette
a
gazdasági
fejlődést,
ami
a
civil
társadalomra
is
visszahatott.
Az
iparos
és
földművelő
körök,
a
tűzoltó
testület,
az
olvasó
egylet,
a
kaszinó, az iskolák mind-mind a helyi társadalom erejét és jobbra törekvését tükrözték.
NÉPRAJZI KIÁLLÍTÁS
Törökszentmiklós
sajátos
földrajzi-közigazgatási
helyzetéből
adódóan,
köztes
helyzetet
foglalt
el
hosszú
ideig
Heves,
Külső-Szolnok
vármegyék
és
a
kun
kerületek
határán,
s
a
Tisza árterének peremén. E tényezők határozták meg a település néprajzi arculatát is.
Az
1720-as
újratelepülést
követően
a
gyarapodó
lakosság
a
szabad
földterületeket
újra
művelésbe
fogta,
de
a
hatalmas
Tisza
ártér
–
melyet
évenként
felfrissített
az
áradás
–
a
legeltető
állattenyésztésre
is
kiváló
lehetőséget
nyújtott,
illetve
a
fokgazdálkodás
révén
például
a
halászat
is
hozzájárult
az
emberek
megélhetéséhez.
A
földművelés
és
állattenyésztés
valamint
az
ártéri
gazdálkodás
egyensúlya
egészen
a
19.
század
közepéig
fönnállott
környékünkön
is.
Ekkor
azonban
a
folyószabályozás
következtében
a
földművelés lett az uralkodó ágazat, s a belterjesebbé váló állattenyésztés is ehhez igazodott.
A
gazdálkodás
átalakulásával
párhuzamosan
a
társadalmi,
politikai,
közigazgatási
viszonyok
is
módosultak
az
1800-as
évek
második
felében.
Az
önállósuló
Törökszentmiklós
korábbi
jobbágynépessége
fokozatosan
egy
sajátos
parasztpolgári
életmódot
épített
ki,
melynek
természetesen
még
mindig
a
mezőgazdaság
képezte
az
alapját,
jóllehet
a
városiasodó
településen
már
jelen
volt
egy
szép
számú
iparos
réteg,
valamint
a
csekélyebb
súlyú
gyári
munkásság
és
persze
az
értelmiség
is.
Ez
idő
tájt
kezd
el
létrejönni
a
város
külterületén
az
egyre
sűrűbbé
váló
tanyahálózat,
amely
szerves
kapcsolatban
állott
a
központját
képező
várossal,
sőt
kialakulása
is
szorosan
összefügg
az
egyre
városiasabb
jelleget öltő Törökszentmiklós gyarapodásával.
Néprajzi
állandó
tárlatunk
a
18.
század
közepétől
a
20.
század
közepéig
tartó
időszak
tárgyi
kultúráját
próbálja
bemutatni
az
előbb
elmondottak
fényében.
Az
állattenyésztés,
a
földművelés,
a
háztartás
eszközei,
használati
tárgyai
mellet
a
viseletek
ismertebb
darabjait
és
néhány
mesterség
–
mézeskalácsos,
patkolókovács,
fazekas
-
emlékanyagát
is
megtekinthetik kiállításunkon.
•
A GYŰJTEMÉNY BEMUTATÁSA
•
TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS VIDÉKÉNEK TÖRTÉNETE ÉS NÉPRAJZI CÍMŰ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS
•
BUTYKA BÉLA
BUTYKA BÉLA
HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY
IPOLYI ARNOLD MŰVELŐDÉSI KÖZPONT, KÖNYVTÁR ÉS BUTYKA BÉLA HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY
5200 TÖRÖKSZENTMIKLÓS, PÁNTHY ENDRE ÚT 2-6.
Telefon: 06 56 390-011 e-mail: tmiklos@mail.ivk.hu facebook
Copyright ©2016-2024 IKK All Rights Reserved
Designed by: MMCH
PÉNZTÁR NYITVATARTÁS
2023. NOVEMBER 1-TŐL MUNKANAPOKON 10-18 ÓRÁIG